Törzskarton adatfeltöltés tisztességes módon

Nemsokára a háziorvosok és a házi gyermekorvosok megkezdik az új típusú törzskarton kitöltését. A törzskarton felvételét az orvos számára kötelezővé teszi a 4/2000. (II. 25.) számú EüM. rendelet. A háziorvosi szoftvereket gyártó informatikusok elkészítették a szoftver technikai specifikációját. A kitöltött törzskarton adatai automatikusan bekerülnek az EESZT e-Profil alrendszerébe, ahol a beteg halála után öt évig őrzik meg kényszerintézkedés alapján. (2018. június 10.)

Ezen a portálon már sok írás jelent meg arról, hogy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér mennyire semmibe veszi az orvosi titoktartás és az információs önrendelkezés jogát: Az egészségügyi TEK kommandó úgyis a földre teper, Nem lesz itt semmiféle önrendelkezés, Az NSA-nek nem volt gyomra hozzá, a magyar állam megtette: EESzT, Mit kell tudni a betegeknek az e-Receptről?. A Tér nem azért van, hogy üresen tátongjon, ezért az állam mindent megtesz annak érdekében, hogy az állampolgárokról minden lényeges adatot felhalmozzon benne. Lehetőleg kényszerintézkedéssel, hogy esélyük sem legyen távol maradni. A felhalmozott adatokat a polgárok halála után öt évig őrzik meg. Egy végtelenül embertelen megfigyelő és zsaroló rendszer felépítése folyik. Azon a napon, amelyiken a törzskarton feltöltése elkezdődik hatályba lép az új, Büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény, amely elektronikus hozzáférést enged a rendőrségnek, a TEK-nek, a bíróságoknak is a Tér adataihoz.

Alig több mint egy hete hatályba lépett az Európai Unió 2016/679. számú Általános Adatvédelmi Rendelete (röviden GDPR), amely szerint eleve egy ilyen informatikai rendszer létrehozása tiltakozás és jogorvoslat nélkül jogellenes. Ezt azonban nem veszi észre, és nem is veszi figyelembe a háziorvosi kar. A hamarosan elkészülő háziorvosi szoftver szintén nem veszi figyelembe a GDPR előírásait. Az Országos Alapellátási Intézet honlapján megtalálható a számítógépes szoftver technikai specifikációja: a felnőtt betegek számára és a 18 éven aluli betegek számára.

A fenti tervek szerint a törzskaton kitöltő program a NEAK-tól és az EESZT-ből is automatikusan tölt le adatokat, ezeket automatikusa beilleszti a törzskartonba, majd pedig a háziorvos elkezdi kitölteni az üresen maradt táblázatokat. Amikor a feltöltés kész, akkor a teljes adatmennyiséget automatikusan feltölti az EESZT e-Profiljába. Ez amegoldás semmilyen jelentőséget nem tulajdonít a betegek információs önrendelkezésének, gátlástalanul megtapossa az emberi méltóságukat. Tegyük hozzá, hogy a fenti rendszerekben tátolt adatokról az meberek 99%-ának fogalma sincs. Arról sem tudnak, hogy a feltöltött adatok attól a naptól kezdve halálukig, soha el nem múló szégyenbélyegként előhívhatók. Ez egy rendes jogállamban elképzelhetetlen lenne, de Magyarországon ilyenről nem beszélhetünk. A törzskarton feltöltése a fenti módon a mai magyar törvényekkel is ellentétes. Mindenkit arra biztatok, hogy bármilyen jogsértést azonnal jelentsen be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak. Ha véeltelnül a hatóság nem megfelelően reagálna, akkor pert is indíthat a jogsértő orvos ellen.

1. Először is, a törzskarton feltöltés nem történhet meg részletes adatvédelmi tájékoztató nélkül. Ennek során ismertetni kell a betegekkel, hogy pontosan milyen adatok átvétele fog történni a NEAK és az EESZT adatai közül, és hogy ezek bármelyikének átvétele ellen tiltakozhatnak.

Az egészségügyi és a hozzájuk tartozó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény 11. §-a szerint:

(1) ...
(2) ...
(3) Az érintett háziorvosa és a kezelését végző orvos a 4. § (1) bekezdése szerinti cél érdekében – ha az érintett ezt írásban nem tiltotta meg – jogosult az érintett által a kötelező egészségbiztosítás terhére igénybevett egészségügyi ellátás adatairól tudomást szerezni úgy, hogy az adatokat az egészségbiztosítási szerv elektronikus lekérdezés formájában biztosítja számára. A háziorvos a hozzá bejelentkezett biztosított adatait ismerheti meg. Az érintettet a kezelést végző orvos írásban vagy szóban tájékoztatja a tiltakozás lehetőségéről. Az érintett a tiltakozását az egészségbiztosítási szerv részére személyesen, postai úton vagy elektronikus úton juttatja el.

(4) A (3) bekezdés szerinti egyedi adatbetekintésre, illetve adatkezelésre történő felhatalmazás nem jogosítja fel a kezelőorvost sem az adatok esetleges továbbadására, sem más célú felhasználására.

12. § (1) Az egészségügyi és a személyazonosító adatoknak az érintett részéről történő szolgáltatása – az egészségügyi ellátás igénybevételéhez kötelezően előírt személyazonosító adatok és a 13. §-ban foglaltak kivételével – önkéntes.

Minden betegnek joga van ahhoz, hogy a NEAK-nál található adatainak elérését megtiltsa. Ehhez a megfelelő nyomtatványokat innen töltheti le. Kitöltés után postai úton kell eljuttatni a Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv számára.

A betegek az EESZT működéséről sem kaptak semmilyen tájékoztatást, ezért a törzskartonhoz onnan adatokat átemelni egyértelműen sérti a fenti törvény 12. § (1) bekezését. Természtesen itt is a betegnek önrendelkezése van, semmilyen adatot nem lehet átemelni a tudta és hozzájárulása nélkül.

A betegeknek tudniuk kell, hogy a törzskartonon szereplő kérdések egyikére sem kötelesek válaszolni. Nem csak azokra a kérdésekre, amelyek a nemi életüket, pszicés és mentális állapotukat firtatják. Az orvos által kezdeményezett vizsgálatoknak sem kötelesek magukat alávetni.

2. A háziorvosnak az e-Profilba történő adatfeltöltéssel kapcsolatban is meg kell szereznie a beteg hozzájárulását. Egyetlen adatot sem tölthet fel a beteg tudta és hozzájárulása nélkül. Ezt érdemes előre leegyeztetni az orvossal, és ha nem hajlandó ezt a jogot biztosítani - akkor azonnal vissza kell kérni a kártyát és eljönni. Ezen túl még adatvédelmi bírsággal is súlytható, ha a beteg panaszt tesz az adatvédelmi hatóságnál. Az Eütv. 24. § (2) bekezdése szerint ugyanis: "Az egészségügyi dokumentációval az egészségügyi szolgáltató, az abban szereplő adattal a beteg rendelkezik.".

Az e-Profil adatok kezelése az EESZT-ben eltér a többi adattól (Eseménynapló, e-Repect, e-Kórtörténet, ...), mert az e-Profilba feltöltött adatok hozzáférhetőségét a beteg nem tudja egyesével szabályozni. Csak három beállítás lehetséges: mindenki orvos olvashatja az adatokat, minden orvos olvashatja és kiegészítheti az adatokat és egyetlen orvos sem olvashatja az adatokat. Ebből következik, hogy kompromittálódás esetén a betegnek egyetlen megoldása marad: örökre letiltani az e-Profil olvashatóságát. Ezért a legjobb alaposan megfontolni, hogy ide milyen adat feltöltését engedjük meg. Kizárólag életmentő, életfontosságú adat feltöltését javaslom. A hozzáférési beállításokat pedig mindenki állítsa be csak olvasható módra, azaz alapherlyzetben senki se írhasson bele az adatokba. Minél előbb tegye ezt meg az EESZT portálon.

3. A háziorvosváltáshoz és a tiszta lappal induláshoz is mindenkinek joga van. Többször is kérdezték már tőlem, ezért most megismétlem, hogy az Alkotmánybíróság 2000. XII. 19-én kelt, 56/2000. számú határozatában kimondta, hogy a háziorvos csak az érintett beteg írásos hozzájárulásával kérheti át a korábbi orvostól az egészségügyi adatait. A betegnek joga van ezt megtagadni és tiszta lappal indulni. Eltérő gyakorlat jogellenes, mert az Ab. határozat ma is jogszabály formájában él, hatályban van. Éppen a 4/2000. számú EüM rendelet tartalmazza. Jogellenes az átjelentkezés feltétlekhez kötése, például, hogy a beteg írja alá a hozzájárulását az adatok átkéréséhez. A fentiek szerint a korábbi háziorvosok nevének és címének közlése a beteg önálló, szuverén döntése kell legyen. Nem köteles adatot szolgáltatni a korábbi háziorvosairól.

A Tiltakozunk egészségügyi adataink feltöltése ellen Facebook csoportban fel kívánunk lépni a betegek jogait csorbító, vagy negligáló orvosi gyakorlat ellen. Ezért is fordultam a NAIH elnökéhez egy beadvánnyal, hogy bocsásson ki egy ajánlást a törzskarton feltöltés tisztességes megvalósításával kapcsolatban.

Dr. Alexin Zoltán